|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 23 találat | lapozás: 1-23 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kõrösi Csoma Sándor 1998. április 24.Kovásznán és Csomakõrösön kilencedik alkalommal rendezték meg a Kõrösi Csoma Napokat. Dr. Bárdi László Kelet-szakértõ, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem professzora a Magyarok Világszövetsége képviseletében volt jelen. Elmondta, hogy az MVSZ 1999-et Kõrösi Csoma Sándor-évnek nyilvánította, a megemlékezések központja a szülõföld lesz. Április 19-én dr. Hegedûs Lóránt református püspök hirdetett igét. Az idei év gazdag programját is a Kõrösi Csoma Sándor Közmûvelõdési Egyesület állította össze. /Flóra Gábor: Lélekben kiegyenesedve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 24./ Kõrösi Csoma Napokat idén ápr. 16-tól 22-ig tartottak. A programban szerepelt diákkerekasztal, Csoma képzõmûvészeti kiállítás, tudományos ülésszak /ápr. 18-án, témája: a(z erdélyi) magyar tudományosság külföldi mûhelyei/, diákszínpadok fellépései, voltak hangversenyek, fellépett a Háromszék Állami Népi Együttes is. /A Kõrösi Csoma Napok' 98 programja. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 7./1998. május 5.Évrõl évre megtartják a Kõrösi Csoma Sándor Napokat Csomakõrösön és Kovásznán. Már a Ceausescu-diktatúra idején is Gazda József szervezte az ünnepségeket. Hegedûs Loránd dunamelléki püspök hirdetett igét a templomban, majd Egyed Ákos történész mondott beszédet. Bárdi László pécsi professzor bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége 1999-et Kõrösi Csoma Sándor-évnek tekinti, az egész világ magyarsága ünnepelni fogja a nagy keletkutató születésének 215. évfordulóját. Az egész Kárpát-medence ünnepévé akarják tenni a Kõrösi Csoma Sándor Napokat, mondta Gazda József, a Kõrösi Csoma Sándor Közmûvelõdési Egyesület elnöke. Hagyománya van a Kõrösi Csoma Sándor Napokon a képzõmûvészeti kiállításnak is. Jelentõsek az ilyenkor szervezett tudományos ülésszakok is. A Kõrösi Csoma Sándor Közmûvelõdési Egyesület idén Bernard le Calloc'h francia kutatónak ítélte a Csoma Sándor-emlékérmet. Az egykori diplomata, egyetemi tanár Csoma kalkuttai éveirõl küldött könyvnek is beillõ dolgozatot - ékes magyar nyelven. /Kõrösi Csoma Sándor Napok' 98. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 5./ Bernard le Calloc'h több éve Kõrösi Csoma Sándor munkásságának kutatója, emellett kitûnõen beszél magyarul.1998. június 4.Orbán Árpád, a háromszéki önkormányzat elnöke fogadta Bernard le Calloc'h francia tudóst, a nemzetközi tudományos élet kiemelkedõ személyiségét. A neves kutató a kovásznai Kõrösi Csoma Sándor Közmûvelõdési Egyesület vendégeként érkezett Háromszékre. Június elsején a tiszteletére rendezett fogadáson köszöntötték a tudóst. /Neves vendég Háromszéken. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./1999. június 8.Bernard le Calloc'h, Párizsban élõ poliglott orientalista több évig Budapesten volt nyelvtanár, kiválóan megtanult magyarul. Lelkes híve és kutatója lett Kõrösi Csoma Sándornak, errõl tanúskodik sok tanulmánya és magyarul megjelent két könyve is: Nagyenyedtõl a Himalájáig Csoma Sándorral /1996/ és Új adatok lett Kõrösi Csoma Sándorról /1998/. Bernard le Calloc'h többször járt Erdélyben, elõadást tartott a lett Kõrösi Csoma Sándor Napokon Csomakõrösön és Kovásznán. Ez a kitûnõ tudós franciául könyvet írt a csángókról: Un peuple oublié, les csangos /=Egy elfelejtett nép, a csángók/. - Dóczy Pál megemlékezett egy másik tudósról, Bay Zoltán fizikusról, aki 1992-ben hunyt el, Washingtonban. Halála elõtt alapítványt hozott létre tehetséges erdélyi magyar fiatalok tanításának segítésére. Az alapítvány Marosvásárhelyen mûködik, jelenleg 15 Bay-ösztöndíjas van. Az alapítvány angol nyelvû könyvtárat hozott létre az ösztöndíjasok részére, a teremben számítógépek és másológépek is vannak. /Dóczy Pál orvos, nyug. egyetemi tanár: Bolyongás a históriában. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./2006. október 10.Marosvásárhelyen 1956-ban diákszövetségi gyűléseken előfordultak bátrabb hozzászólások. Bárányi Ferenc említette meg visszaemlékezéseiben, hogy Wiener Ferenc, az intézmény pártalapszervezetének egyik vezére állítólagos román provokációra hivatkozva, egyetemi őrséget szervezett Bárányi Ferenc és Komáromi Mihály diákvezérek alá toborzott hangadókból. Így ezeket – vagyis az egyetem esetleges hangoskodóit – végig ellenőrzése alatt tarthatta, s még arról is gondoskodhatott, hogy közéjük beépítse besúgóit. Októberben, a gyűlésén Toró Árpád hatodéves, Nagy Lajos negyedéves vagy Kiss András és László Ildikó akkori harmadéves hallgatók meg mások is kényes kérdéseket feszegettek. Toró első hozzászólóként az eddig elmulasztott feladatokról beszélt, s Körösi Csoma Sándor szobrának visszaállítását, a hajdani Bolyai Gimnázium nevének visszaadását, a Bolyai sír ápolását, a magyarságunk megőrzését emlegette. Nagy Lajos (emlékiratában rögzítette) a diákság sorsával kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Kiss András hozzászólásában egymás kölcsönös megismerését reklamálta román–magyar viszonylatban. László Ildikó Trianon igazságtalanságát is emlegette. A legnagyobb jelentőségű tett Toró Árpád és Gergely Tibor hatodévesek által összeállított 12 pont felolvasása volt. Ugyanekkor Nagy Lajost az egyetem IMSZ kultúrfelelősének választotta az egyetemi IMSZ küldöttgyűlés. Szép kezdeményezés volt az Ady Kör létrehozása és egy folyóirat kiadásának terve. Egyszer a negyedévesek a gyülekezési tilalom ellenére előadás után libasorban mentek fel a főépületig. A rettegett rektor, Andrásofszky Tibor tombolt és politikai tüntetésnek nevezte a cselekedetet. A „libasor” később is ott szerepelt a halmazati bűnök között. A Bolyai-sír megkoszorúzásakor a temetőben hemzsegtek a civil ruhás szekusok. Az egyetem vezetősége egyöntetűen foglalt állást az ellenforradalom definíció mellett. A besúgók adatait gondosan begyűjtötték, de egyelőre jegelték őket. 1957-ben ugyanez a diákság szemtanúja lehetett Kádár János marosvásárhelyi látogatásának, melynek legsötétebb momentuma az emlékezetes beszéd volt: lemondott az erdélyi magyar kisebbség sorsába való beleszólás lehetőségéről. 1959-ben a kommunista vezetés Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben is elérkezettnek látta az időt a magyartalanításra. Előzőleg Andrásofszky Tibor rektor a tél folyamán hatalmas nagytakarítást végzett, tucatjait szórta ki az ártatlan és a bélyeges diákoknak. Ezután a gyűlésen még csak a tanári kart vették elő és alázták meg. Ennek lett áldozata a még aznap letartóztatott Kóródi Ferenc tanár, a híres Egyetemi Népi Együttes vezetője is. Ő 17 évet kapott. Mások, mint Lőrincz Endre András vagy Pápai Zoltán professzor, megalázó önkritikával úszták meg, de volt olyan is, mint pl. Szerémy Lajos tanársegéd, akinek el kellett hagynia a várost. A diákok meghurcoltatása ezután következett. Először Csernik Zoltán zseniális ötödéves hallgatót exmatrikulálták, majd három hallhatót /köztük a mostani emlékezés íróját/ zárták ki az „ellenséges magatartás miatt: Szász Istvánt, Katz Pált, és Nagy Lajost. Ellenséges megnyilvánulásaik miatt a szankcionált két hallgatót az egyetem, Bárányi Ferencet /abszolválása után két évig nem állhat államvizsgára/ és Kiss Andrást /az V. évfolyam befejezése után exmatrikulálják. Amennyiben ez év alatt a termelésben olyan tevékenységet fejt ki, hogy méltónak bizonyul tanulmányai befejezésére, beiratkozhat a hatodik évfolyamra/. Később valamennyi kizárt és szankcionált hallgató orvos lett. Bárányi Ferenc az 1989-es változás után Románia egészségügyi minisztere is volt. /Szász István Tas: 1956 Erdélyben. A forradalom és utóélete a marosvásárhelyi orvosi egyetemen. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 10./2006. december 12.Lőrincz Lehel, a Kolozsvárt élő szobrász, grafikus, festő Nagyenyed művésze is. Ezt nemcsak a Bethlen Gábor Kollégiumban vagy a vár udvarán sorakozó munkái, hanem származása és a városhoz való kötödése is indokolja. Hat térszobrot készített, mindegyik központi helyen van felállítva. Szilágysomlyón áll a Báthory István-szobra, Szilágylompérton az Ady-szobor, Szilágykrasznán Petőfi szobra, Szilágynagyfaluban pedig Arany Jánosé. Közel áll a szívéhez Szilágybagoson álló turulmadaras hősi emlékműve. Több alkotása van Magyarországon, de ezek mind magánterületen vannak. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium udvarán áll Apafi Mihály fejedelem és Pápai Páriz Ferenc mellszobra, a folyosón Bakó Árpád és Barabás Miklós domborműve, itt van egy Körösi Csoma Sándor-faszobra is. A várudvaron pedig egy Hermányi Dienes József-, egy Áprily- és egy Berde Mária-dombormű. Novemberben nyílt meg Kolozsváron a Korunk Galériában egy kiállítása, ezen 4 szobor és 22 kép szerepel. /Takács Ildikó: Nem tud helyezkedni, dolgozni szeretne. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 12./2007. június 16.A Csoma-kiállítás, ahogyan képzőművészek nevezik a kovásznai Képtárban a Körösi Csoma Sándor Napok alkalmával megrendezett tárlatot, az évek folyamán fogalommá nőtte ki magát. Az évente megismétlődő esemény néhány hétre Kárpát-medencei képzőművészeti központtá avatja a székely kisvárost. A Gazda József ötlete nyomán indult tematikus kiállítás sorozat idén a Jelek jegyében született. Jelek az időben, a történelemben, a hitben, az utak mentén – ezt nyújtotta az a hetvenhárom képzőművész, festők, grafikusok, szobrászok, textilesek, fotósok, akik szerepeltek a tárlaton. /Deák Ferenc: Jelek az időben, a történelemben, a hitben. A kovásznai Csoma-kiállítás margójára. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./2008. november 3.A budapesti Erdélyi Gyülekezet a X. kerületben, nem messze az Örs vezér tértől több éve megkezdte a Reménység szigetének kialakítását, amelynek működő intézményei vannak. Összetartó erejével jelképes értelmű erdélyi panteont állítanak fel. Egy mesterséges dombra templomot terveztek, köréje pedig 16 félköríves emlékhelyet képeztek ki, ahova 16 régió nagy szülötteinek állítanak emléktáblát és bronzplakettet. Az Erdélyi Emlékkertet ökumenikus istentisztelet keretében szentelték fel Ötvös József református generális direktor (Marosvásárhely), Tempfli József római katolikus püspök (Nagyvárad) és dr. Zalatnay István az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkésze részvételével. Százhatvan hírességnek emeltek emlékplakettet, illetve bronz domborművet. Áll többek között Károli Gáspár, Pázmány Péter, Kölcsey Ferenc, Bethlen Gábor, Bocskai István, Dávid Ferenc, Kájoni János, Bolyai Farkas, Tamási Áron, Márton Áron, Mikes Kelemen, Körösi Csoma Sándor, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Reményik Sándor és sok más példakép domborműve. A panteon-avatás figyelmeztetett arra is, hogy mennyi nagy emberünk van, erkölcsi kötelességünk felmutatni őket. Az egyes régiók 10-10 nagy szülöttüknek állíthatnak szöveges emléktáblát és plakettet. Az aradi kis panteonban Csíki Gergely a Bánát régióban Árkay Aladár építész, Bartók Béla zeneszerző, Kós Károly, író, építész, Hunyad-Fehér térségből Bethlen Gábor, Juhász István, Karácsony Benő és Makkai Sándor emléktáblája áll. Az emlékhely tovább épül a jövőben, még nincs kész. /Szekernyés Irén: Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet Budapesten. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 3./ Szatmárnémeti önkormányzata a város szülöttének, Dsida Jenő költőnek állíttatott s domborművet, Kaffka Margitnak pedig Nagykároly önkormányzata. /Erdélyi Emlékkert Pesten. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 3./ Százhatvan hírességnek emelnek bronz domborművet, közülük több már elkészült. A falakon szerepel mások mellett Bethlen Gábor és Bocskai István erdélyi fejedelem, Dávid Ferenc reformátor, Jósika Miklós író, Kőrösi Csoma Sándor nyelvész, tibetológus és Pázmány Péter esztergomi érsek domborművű arcképe. /Felszentelték az Erdélyi Emlékkertet. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./2009. április 30.Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kézdivásárhelyen szervezte meg a múlt hét végén a magyar nyelv napjait, s ennek keretén belül a Körösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt, valamint az országos mesemondóverseny döntőjét. /Pataky Lehel Zsolt: Kis nyelvművelők és mesemondók. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 30./2010. január 30.Akinek megérintette a lelkét ErdélyBeszélgetés Sas Péter irodalom- és művelődéstörténésszel Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a »lelketlen« emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg”. – „Ez az életem” – mondta Sas Péter, amikor minap munkájáról faggattam. A magyarországi irodalom- és művelődéstörténész legújabb kötetének, a Kós Károly képeskönyv című munkájának bemutatója alkalmával tartózkodott Erdélyben, így Kolozsváron is. Az 1954. október 1-jén Budapesten született művelődéstörténész középiskolai tanulmányait a Kossuth Lajos Gimnázium orosz–latin tagozatán végezte, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem szakán szerzett diplomát. Első munkahelye az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Corvina Könyvkiadó, utóbb a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézete volt. A későbbiekben szellemi szabadfoglalkozásúként folytatta az Erdéllyel kapcsolatos kutatói és feldolgozói tevékenységét. Jelenleg az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, fő kutatási területe a 20. századi erdélyi magyar művelődéstörténet. Portré- és dokumentumfilmet készített a Duna Televíziónak Kelemen Lajosról, Imreh Istvánról, Kós Andrásról, a kolozsvári ferencesekről és az erdélyi piaristákról. Kós Károly életműve kutatásért 2003-ban a debreceni KLTE Történelmi Intézetének Erdélytörténeti Alapítvány díjasa, 2007-ben – az indoklás szerint – „az erdélyi műveltségre, ezen belül különösen Kós Károly munkásságára összpontosuló tudományos kutatói és irodalmi tevékenysége elismeréséül” Kós Károly-díjat kapott. - Sokan és sokat írtak az elmúlt évtizedekben Kós Károlyról. Eddigi kutatásai során ön is nagy figyelmet szentelt az erdélyi magyar író, építész, grafikus, könyvtervező és -nyomtató, politikus életművének a feltárására. Hiánypótló értékű például a 2003-ban napvilágot látott ön által összegyűjtött, sajtó alá rendezett és szerkesztett, Kós Károly levelezését tartalmazó kötet. Ezen munkák sorát folytatja a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadásban tavaly év végén megjelenő Kós Károly képeskönyv című kötet. Mitől másabb ez a munka, mint a többi, illetve miben nyújt újat az olvasó számára, ami a Kós-életmű feltárását illeti? – Reményik Sándor hallhatatlan mondatainak egyike, hogy mindenkinek megvan a maga Kolozsvárja. Ezt parafrazálva – kis túlzással – gondolhatom, hogy mindenkinek meglehet a maga Kós Károlya. A róla alkotandó képekben váltakozva lehetnek egyezőségek és eltérések. A Kós-i életműnek néhány szelete – főleg az építőművész és az íróművész – jobban kidolgozott, kimunkált sokoldalú tevékenységének más részeinél. A most kiadott könyvet az életmű egészét átfogó, annak történelmi hátterét kiemelő bemutatásnak szántam, mint a róla korábban megjelenteket. Talán jobban kiviláglik, ugyanazon időszakban hogyan alkotott a különböző területeken, sokrétű, egymásból építkező és az egymást erősítő tevékenységei miatt miért kaphatta munkássága a polihisztor jelzőt, melyet inkább a tudományos életben alkotók szoktak kiérdemelni. Arra törekedtem, hogy minél reálisabban, ne a legendák homályában mutassam be Kós Károlynak mindig a valóság talaján álló, a túlbonyolított belemagyarázások ellenére nagyon egyszerűként, lényegre törekvőként jellemezhető munkásságát. Puritán életvitele, gondolkodásmódja mind építészetében, mind írói, mind grafikusi, képzőművészeti alkotásaiban kerülte a sallangot, az értelmetlen, oda nem illő díszítést. Egyik kedves és meghatározó mondását idézve: „Nem elég egyszerű ahhoz, hogy monumentális lehessen.” Ezért hárítom el azokat a nagyon tetszetősnek tűnő, pl. a Varjúvár elhelyezésével, a nap állásával, beverődési szögével s mifenével kapcsolatos elméleteket, melyek – legalább is szerintem – nem találnak Kós Károly sem fiatalkori, sem öregkori gondolkodásmódjával, jelenjenek meg bármilyen tetszetős és vastag, s drága albumokban. Ugyanígy, a leszármazottak – Dr. Kós Károly néprajztudós és Kós András szobrászművész – segítségével a helyére tehető ugyancsak a legendák ködébe emelt származása, nevének egykori sch-val való írásmódja. Az unokai székelyek közül származik a Kós család, akikből házasságok révén a szász társadalom tagjai lettek, s így „torzult el” nevük szerepeltetése. Úgy gondolom a székely származás tudata sem alábbvaló a hugenotta s más hangzatos eredetkutatásnál. Ha valaki a mai korra jellemző szenzációt keresi, azt Kós Károlynál nem találhatja meg. De megkaphatja, hogy mire képes az elkötelezett, a szülőföldön és a szülőföldért végzett munka, mely a legnehezebb időszakban is meghozta a barátokat, a munkatársakat, a továbblépésre, az újabb munkálkodásra serkentő vitapartnereket, az elismeréseket és a közösségért végzett munka jól eső fáradságát, amelytől lehet csak igazán jól aludni. A képeskönyv nemcsak sok, eddig ismeretlen felvételt tartalmaz, utal egy másik Kós-i alapvetésre, a képben való gondolkodásmódra. Saját bevallása szerint először a rajzok születtek meg s utóbb a hozzájuk fűződő szöveg. Lássuk életművét az általa használatos formában, a kép és a szöveg egységében. – Ezekben a napokban mutatták be Kolozsváron a Lucius Kiadó gondozásában megjelenő Erdély legendás levéltárosa. Kelemen Lajos és az erdélyi magyar tudományosság című könyvét, valamint a Kriterion kiadásában napvilágot látott Művelődéstörténeti tanulmányok 2. kötetét. Tudomásom szerint az ön által összeállított és szerkesztett előbb említett munkák mellett előkészületben van a Kelemen Lajosról szóló monográfia is. Ez doktori dolgozatának a témája is. Miért irányult figyelme a legendás erdélyi levéltáros életművének a feldolgozására? – Meglátásomban vannak az erdélyi történelemnek, a honi művelődésnek, a kultúrának – összességében az erdélyi magyar népnek – megingathatatlan, kivághatatlan, őserejű fái. Honnan ez a hasonlat? Transilvania, magyarosan Erdőelve, Erdőntúli terület nyilván valamilyen ősrengeteg lehetett, amelyben a többi fától védetten kifejlődhettek vén fa matuzsálemek, díszei és szimbolikus megjelenítői fa-nemzetségüknek. Képletesen szólva efféle emblematikus megjelenítői a magyarság erdélyi szellemi honfoglalóinak a sokat emlegetett Körösi Csoma Sándorok, Bod Péterek, Mikó Imrék, akikről minden jelző használata nélkül, csupasz nevük olvasása során is kötetnyi adat tolulhat az olvasó emlékezetébe. Ezek sorába illesztem én az általam elképzelt Panteonomban Kós Károly – s még sok más csodálatos és újrafelfedezésre váró személyiség mellett – Kelemen Lajos senki mással össze nem téveszthető egyéniségét. Vélekedésem szerint Kelemen Lajos tekinthető a 20. század Mikó Imréjének, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az erdélyi tudományosság megújítójának, továbbélése legmeghatározóbb személyiségének. Ha Erdéllyel kapcsolatos történelmi könyveket, vagy regényeket olvastam, szinte mindig ott volt a segítségét köszönő mondat. Ma már elképzelhetetlen önzetlenséggel segített mindenkit, akár lemondva saját gyűjtéséről is. Nem önmagát, az elvárt eredményt, patetikusnak tűnő szóval az ügyet tekintette és helyezte előtérbe. Tudta, hogy a témában korábban megjelent könyvek összesítő kötetté kompilálása helyett a forráskiadásra, az újabb eredmények elősegítésének kevésbé látványos, de hathatósabb formájára kellene összpontosítani. Sokan tőle várták Erdély története megírását. Ha az általa elképzelt módon akarta volna ezt megtenni, csak a források felhasználásával tehetett volna eleget a felkérésnek. Ehhez azonban először össze kellett gyűjtenie azokat, bevive, bevitetve a tudomány hombárjának különböző rekeszeibe, a levéltárba. Ehhez a feladathoz és az anyag feldolgozásához nem lehetett elegendő az életideje. Arra azonban elég volt, hogy a levéltár kiépítésével, kiteljesítésével megteremtse a lehetőséget a következő korosztály, korosztályok számára a szintetizálás, a tudományos összesítés lehetőségét. Ha Ő nem lett volna, ma nem forgathatnánk Szabó T. Attila Szótörténeti Tárát, s nem örvendhetnénk Jakó Zsigmond erdélyi okmánytárainak sem. Az egyik legnagyobb erdélyi tanítómester volt, aki saját példájával adta a mintát, s tudományos fokozat nélkül is akadémikusokat nevelt az erdélyi tudományosságnak. Kelemen Lajos naplója és levelezése közreadása után két éven belül szeretném monográfiáját összeállítani és egy kegyes kiadó közreműködésével eldönthetővé tenni, hogy – amint Kós Károly esetében – a legenda tetszetősebb-e, vagy a képzeletet is felülmúló valóság. – Ugyancsak friss munka a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó által kiadott, ön által szerkesztett Dsida Jenő emlékezete című kötet. Dsida és Kolozsvár című tanulmányában, többek között, arra keresi a választ, hogy Kolozsvár miként vált a szatmári születésű költő városává, milyen volt Dsida Kolozsvár-képe. Kutatómunkáját figyelembe véve, ön is sokat tartózkodik a kincses városban. Mit jelent, mit nyújt Sas Péter számára a kincses város, milyen az ön Kolozsvár-képe? – Kolozsvár képemnek talán legjellemzőbb vonása az, ami nem látható. A belső Kolozsvár, amely nem a homlokzatokban, a megkopott, vagy talán már el is tűnt csillogásban létezett. A falakon belüli, a lelkekben, a viselkedésekben, az életmódban, a világlátásban meglévő város az én városom. A Krisztus rajzolta kultúrkör átmérőjén belüli, keresztény lelkületet sugalló város. A tudomány, a művelődés tette kincsessé ezt a Szamos parti metropoliszt s különböztette meg másoktól, ezáltal lehetett Transilvaniae Civitas Primaria, Erdély első városa. A könyörtelen sors egyszer ennek a városnak sem fog kegyelmezni, ezért kellene legalább virtuális módon a legtöbbet megőrizni múltjából, épületeiből, sírjaiból, tárgyi és szellemi emlékeiből. Addig őrizzük, szeressük és örökítsük meg ezt a romló, omladozó, pusztuló múlt-foszlányt, amíg – Kelemen Lajos megfogalmazásában – „örökre el nem tűnik az idő mindent megőrlő malmában”. – Ön is azon magyarországi kutatók – lásd Vincze Gábor, Bárdi Nándor vagy Illésfalvi Péter történészek – sorába tartózik, akik óriási elkötelezettséget éreznek Erdély iránt, rengeteg tanulmányt és forrást közölnek Erdéllyel kapcsolatban, és valósággal otthonuknak érzik azt. Önnek személyesen honnan ered Erdély iránti érdeklődése, csodálata, szeretete, illetve mi késztette arra, hogy főleg „erdélyi témák” kutatásával foglalkozzon? – Erre a kérdésre nem szeretnék hosszasan válaszolni. Ha erdélyi lennék, magától értetődőnek tartanám a nem „bennszülöttek” rácsodálkozó érdeklődését. Olyan gazdag és olyan lebilincselő az erdélyi művelődés, a transzszilván kultúra, hogy én azon a „lelketlen” emberen csodálkoznék, akinek a lelkét mindez nem érinti meg. – Kós Károlyt parafrazálva az igaz művésznek (írónak, építőnek, képző- és zeneművésznek) a Sors által rendeltetett kötelezettsége volt, van és lesz, hogy a maga népének és szülőhazájának sorsát vállalja és élete munkájával szülőhazáját és annak népét hűségesen szolgálja. E Kós-idézet egyébként a Kós Károly képeskönyvnek is a mottója. Ön szerint napjaink „igaz művészének” mi a feladata, avagy máig érvényesek és igazak Kós Károly évtizedekkel ezelőtt papírra vetetett sorai? – Úgy gondolom, hogy örök érvényűek Kós Károlynak ezek a szavai, mondatai mindazok számára, akik ezt a fogalomszerű földdarabot vallják hazájuknak, és nem csupán születésük helyének. Nem kötelező mindenkinek – mint Kós Károlynak – a hűség embere fogalmával azonosulnia, de akkor hogyan gondolja egy adott közösséghez tartozónak magát, s az öncélú, a csupán fogyasztásra és nem teremtésre beállt életével mi értelme lehet létezésének? PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2011. április 21.Integrációs program a fogyatékkal élõknekA Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egészségnevelés osztálya április 12-tõl harmadik alkalommal indította újra a fogyatékkal élõk integrációs programját, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány - Írisz Ház és a kovásznai Kõrösi Csoma Sándor Iskolaközpont közös szervezésében. A kezdeményezés által segíteni szeretnék a fogyatékkal élõk elfogadtatását, társadalmi beilleszkedésük könnyebbé tételét. A program lehetõséget ad, hogy egészséges iskolás gyerekek megismerkedhessenek különféle problémákkal élõ társaikkal, ezáltal elõsegítve az elfogadásukat. Jelenleg a fogyatékkal élõk külön intézményekbe járnak, aminek az a következménye, hogy nincs lehetõségük megismerni ép társaikat. Ez az ismeretlenség késõbb, felnõttkorban már társadalmi szakadékot képezhet a csoportok között. Így a jövõbeni társadalmi feszültségeket csak úgy lehet enyhíteni, ha még abban a korban megismerik a gyerekek a másságot, amikor még fogékonyak a probléma iránt. A program keretében fogyatékkal élõ (pl. Down-szindrómás, autista) gyerekek, fiatalok vesznek részt több héten át iskolai közösségekben heti egy alkalommal, 6 héten keresztül. - A Fogadj el, fogadd el program abból a felismerésbõl, illetve tanulmányból fejlõdött ki, miszerint a középiskolás tanulók 80%-nak semmi, vagy téves képe van a fogyatékkal élõk világáról. 2002-ben indítottuk kísérleti jelleggel ezt a programot a Philadelphia Egyesület (fogyatékkal élõk szüleinek egyesülete) és az Egészségügyi Igazgatóság közös szervezésében - mondta el érdeklõdésünkre Makkai Péter református lelkipásztor, a Diakónia Keresztény Alapítvány, az Írisz Ház fogyatékkal élõkért szakosztályának programvezetõje. Fogyatékos személynek tekinthetõ - a 2006/448-as törvény értelmében - azon személy, aki valamilyen fizikai, értelmi vagy érzékszervi sérülés miatt nem rendelkezik a mindennapos életvitelhez szükséges képességekkel. A rehabilitációs és társadalmi integrációs folyamatban segítséget igényel. Az integrációs programban elsõként a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium tizedikes tanulói vettek rész, hetente egy alkalommal. A tanulók elméleti ismereteket kaptak a különbözõ génbetegségekrõl, szervi és értelmi fogyatékosságokról, továbbá a kezelésekrõl, integrációs lehetõségekrõl. Ezt követõen találkoztak és együtt töltöttek pár órát fogyatékkal élõ emberekkel, az Írisz Házban, részt vettek terápiákon, majd végül közösen készítették elõ a záróprogramot. A rendezvénynek leírt anyaga és ismertetõfüzete van. Januártól a baróti líceumban tartottak egy tanfolyamot, most pedig Kovásznán kezdtek el egy újabbat. A diákok nagy örömmel vesznek ezeken részt, nagyon nyitottak, érdeklõdõek. Húsvét utáni héten, szombaton készülnek egy nagyon érdekes programmal, de errõl még részleteket nem árultak el a szervezõk. Vetési Júlia Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2011. május 7.A magyar nyelv ünnepe TemesváronA kultúra vára volt, és maradt Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége május 5-8. között Temesváron szervezi meg a Magyar Nyelv Napjai címû hagyományos rendezvényét. A magyar nyelv ünnepe keretében kerül sor a Kõrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedõre, amelyre idén harminc, Erdély magyarlakta településeirõl érkezett egyenként háromtagú csapat nevezett be. Az anyanyelvi vetélkedõk és a szakmai tanácskozások közel 200 résztvevõje a házigazda Bartók Béla Elméleti Líceum diákjainak zenés-verses vendégfogadó összeállításának tapsolhatott péntek reggel a Diákmûvelõdési Házban. A Magyar Nyelv Napjai ünnepélyes megnyitóján a vendégeket és versenyzõket Virginás Tar Judit, a Bartók Béla Líceum igazgatója és Marossy Zoltán temesi alprefektus köszöntötték. Büszke vagyok rá, hogy Temesvár Károly Róbert király idején, 1315-23 között magyar fõváros volt, és annak ellenére, hogy az utóbbi évszázadokban csak 40 évig volt itt hivatalos nyelv a magyar, megmaradtunk és mint az elõbb látott mûsor igazolja, nem is akármilyen magyarok vagyunk! mondta köszöntõje során Marossy Zoltán alprefektus. A rendezvényt támogató oktatási minisztérium képviseletében dr. Váradi Izabella, aki maga is a szórványban szerzett magyartanári tapasztalatokat, hangsúlyozta: jó alkalom ez a rendezvény a házigazda közösségnek az összefogásra, az önmagával való szembenézésre és a magyarsága megmutatására. Kiss Ferenc magyar oktatásért felelõs tanfelügyelõ a Temesvárhoz és a Bánsághoz kötõdõ nagy magyarok hosszú névsorát olvasva, Hunyadi Jánostól, Kinizsi Páltól kezdve, folytatva Koós Károllyal, Bartók Bélával és Ady Endrével egészen Franyó Zoltánig és Anavi Ádámig, bizonyította, hogy Temesvár mindig is a magyar nyelv és kultúra vára volt és az is maradt. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége olyan, mint egy nagy család, mindenki hozzá tartozik, aki ebben az országban magyar nyelven tanul, magyar nyelven tanít, egyáltalán fontos számára az anyanyelve, az anyanyelvi mûveltség átadása, aki jól érzi magát ebben a nyelvben - mondta köszöntõje során dr. Péntek János nyelvész, a BBTE tanszékvezetõ professzora, aki ez alkalommal bejelentette: a Sütõ Andrásról elnevezett Nyelvõrzés Díjat itt Temesváron Szekernyés Irén tanárnõnek és Szekernyés János barátunknak adjuk át! A Laudatio-t Szabó Ferenc városi tanácsos, a Bokréta néptánccsoport vezetõje olvasta fel. A Sütõ András Nyelvõrzõ Díjat, a maga és a felesége nevében ezekkel a szavakkal köszönte meg Szekernyés János: �?gy érzem, hogy munkámmal csak a kötelességemet végeztem. Immár 40 éve a lapokba írok, könyveket jelentetek meg és legfõbb célom az volt, hogy ennek a tájegységnek a magyarságát, amennyire szerény erõmbõl telik, erõsítsem magyarságtudatában, hírt adjak mindarról, ami ezen a vidéken történik. Szórványvidéken élünk, ahol a magyarság létszáma állandóan csökken, de ugyanakkor nemcsak a múltban, hanem a jelenben is vannak itt olyan értékek, amelyeket érdemes felmutatni. Köszönöm a dicsérõ szavakat, a magam és a feleségem nevében is köszönöm a díjat és úgy gondolom, nem csak azért kaptam, mert Péntek Jánossal évfolyamtársak voltunk az egyetemen. Idén elsõ alkalommal megosztott Nyelvõrzés Díjat ítélt oda az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Az Okleveleken ez olvasható: Az erdélyi magyar nyelv védelmében, az anyanyelvi mûveltség terjesztésében és az anyanyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeiért. Temesvár, 2011. május 6. dr. Péntek János elnök aláírásával. A Magyar Nyelv Napjai rendezvénysorozat a Bartók Béla Líceumban a hagyományos Kõrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedõvel folytatódott. A versenyzõk három korosztályban szálltak küzdelembe a díjakért: kisiskolások 15 csapat (45 versenyzõ), általános iskolások 6 csapat (24 versenyzõ) és középiskolások 7 csapat (21 versenyzõ). Az eredményhirdetésére és díjkiosztására szombaton délután kerül a Diákmûvelõdési Házban. Nyugati Jelen (Arad) 2011. május 9.KAV-díjkiosztás a temesvári DiákházbanDicséretes, hogy egy maroknyi szórványközösség ennyire össze tud fogni egy jó ügy érdekében A hét végén a Magyar Nyelv Napjai és ezen belül a Kõrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedõ (KAV) házigazdája volt a Bartók Béla Elméleti Líceum. Három korosztályban - negyedikesek, V.-VIII. osztályosok és középiskolások - az ország nyolc megyéjébõl, tizenkilenc erdélyi településrõl érkezett harminc, egyenként háromtagú csapat mérte össze magyar nyelvtudását és leleményességét a játékos, szórakoztató nyelvi vetélkedõk során. Két napig a vetélkedõk és a vendégfogadás lázában égett a Bartók Béla Líceum, a pedagógusok és a diákság. A rangos esemény tiszteletére a Juventus diáklap KAV-nak szentelt különkiadását is megjelentették, amely naprakészen az anyanyelvi vetélkedõ díjazottainak listáját is közzéteszi! A KAV ünnepélyes díjkiosztó ünnepségére szombaton délután került sor a Bartók Líceummal szomszédos Diákmûvelõdési Ház nagytermében. A negyedik osztályosok versenyét, amely Zsigmond Emese, a Napsugár fõszerkesztõje vezetésével zajlott le, a gyulakutai Fûszál csapat (Bálint Róbert, Dósa Eszter és Gáll Botond) nyerte, Bethlen bajnokait (Székelyudvarhely) és a Nyelvkukacokat (Kézdivásárhely) megelõzve. Ebben a korosztályban régiónkból a Temesvári vitézek (Bartók Béla Líceum) és az aradi Csigabiga (Aurel Vlaicu Iskola) vett részt a verseny döntõjén. Az általános iskolások versenyét a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum Szokoták csapata (�?ltes Rita, Albert Antónia, Müller Henriette-Annemarie) nyerte, a Nomen est omen (Balánbánya) és a Névvadászok (Székelyudvarhely) csapatok elõtt. A Bartók Béla Líceum Csillagszem csapata (Franka Noémi, Szabó Anita, Szabó Nóra), felkészítõ tanár Molnos Ildikó, dicséretben részesült. A középiskolások korosztályban a másik nagymúltú sepsiszentgyörgyi iskola, a Székely Mikó Kollégium Rabonbán csapata (Boér Ilka, Kovács Gellért Pál, Márton-Simon Anna) diadalmasokodott, második helyen a Csilengi Dásza (Marosvásárhely), harmadik az Esthajnal (Nagyvárad). A verseny tapasztalatairól, a versenyzõk teljesítményérõl dr. Váradi Izaabella (Oktatásügyi Minisztérium) az alábbiakat nyilatkozta lapunknak: Idén a versenyzõk jelentkezése elmaradt a várakozásunktól, valami miatt kevés csapat jelentkezett a KAV-ra. Errõl szólt a korábbi tanácskozásunk, hogyan próbáljuk kezelni ezt a problémát. Találtunk is rá megoldásokat, de a gyermekek felkészültségén ez szerencsére nem volt észrevehetõ. Olyan diákok jöttek el Temesvárra, akik foglalkoztak ezzel a tematikával, a nevekkel, nagyon szépek az eredmények, kicsi a pontszámkülönbség a gyõztesek között. A temesvári KAV-döntõ szervezõirõl, a Bartók Béla Elméleti Líceumról elismerõ szavakkal beszélt dr. Váradi Izabella: �?riási dolog egy országos KAV versenyt megszervezni! Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szándéka szerint olyan közösségeket érintenek meg a versennyel, amelyeket építeni szeretnének. Tény, hogy van a versenyszervezésnek építõ hatása is. Ilyenkor egy közössségnek össsze kell fognia, át kell gondolnia saját múltját, identitását, a magyarság mentén kell felfûznie olyan programokat, amelyekkel a vendégeit fogadja. �?gy gondolom, hogy ez a temesváriaknak fantasztikusan jól sikerült, kitettek magukért! Végig éreztük, hogy odafigyelnek ránk, alternativ programok vannak, színházba, városnézésre vitték a résztvevõket és nagyon jók a vissszajelzések, a saját diákjaimat (a nagybányai csapat - szerk. megj.) is megkérdeztem. Kirándulásra vitték a gyermekeket, akik azt mondták, olyan sulit láttak - ez az újszentesi iskola -, amelyikbe õk is szívesen járnának! Dicséretes, hogy egy maroknyi szórványközössség ennyire össsze tud fogni egy jó ügy érdekében! Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad) 2013. február 8.Felújítás alatt a nagyenyedi Bethlen Gábor KollégiumErdély egyik legrégebbi városa Nagyenyed, helyén már a kelták idejében település állt. Történelme során többször feldúlták, de iskolája elpusztíthatatlannak bizonyult. A Magyar Örökség díjával kitüntetett híres kollégium talán még sohasem esett át ekkora méretű tatarozáson. Az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosa, Gyulafehérvár felé tartva Kolozsvárról a műúton szinte kikerülhetetlen Nagyenyed. Az út mentén, amerre a szem ellát, omladozó falak, törmelékek halmaza, égbe nyúló csupasz vasszerkezetek emlékeztetnek az egykori „ipari forradalom” idejére. A kommunizmusban gombamód szaporodtak a gyárak, üzemek, mindenféle-fajta ipari termék szaga és füstje lengte be a tájat, Kolozsvártól Tordán és Aranyosgyéresen keresztül el egészen Nagyenyedig. Az egykori ipari létesítményeket felváltva, manapság osztódással szaporodnak a hagymakupolák, ahol akad egy talpalatnyi hely, ott az ortodox egyház azonnal kitűzi győztes lobogóját. Gyárak helyett templomok magasodnak az ég felé, a munkásszállások helyét apácazárdák foglalják el. Élni akaró város Ha életre is kelt néha ez a vidék, a történelem viharait soha nem heverte ki egészen. Nagyenyedet és környékét az idők során többször feldúlták, a várost porig rombolták. A tatárok rátörtek és elfoglalták, Mihai Viteazul hadai felégették, majd nemsokára ismét a tatárok pusztítottak. A 18. század elején labancok garázdálkodtak a városban, de a legnagyobb csapás 1849 januárjában érte a várost: az Avram Iancu és Axente Sever által vezetett 16 ezer fős román haramia-sereg támadta meg, közel 1000 magyart mészároltak le. Akit a románok nem vertek agyon, azt kiűzték a városból. A kollégium és a levéltár dokumentumainak egy részét elpusztította, a lakóházakat lerombolta, a történelmi egyházak templomait kibelezte a fosztogató söpredék. A korabeli pusztításokat tetézte a 20. században véghezvitt betelepítési politika, amikor „újfajta” lakosokat költöztettek a városba. Szürke házfalak, vakolatukat vesztett épületek, latyakos utak várják az utazót Nagyenyeden, ezek jelzik korunk „gazdagságát”, amikor Románia kitalálta az „eredeti kapitalizmust”. Az erőszakos iparosítás következtében, amikor mindenfelől munkások érkeztek a városba, Nagyenyed dombjain tömbháznegyedek épültek, a lakosság etnikai aránya hirtelen kibillent egyensúlyából. Manapság alig három és félezer magyar lélekkel „büszkélkedhet” Erdély egyik legrégebbi városa. Munkalehetőség alig van ezen a vidéken, a több ezer embernek kenyeret adó gyárak csarnokai üresen várják végzetüket. A tömbházak lakásainak kitört ablakai mögött ma már nincs élet, sokan elvándoroltak, hátuk mögött hagyva a kilátástalan életet. A fejedelem iskolája Ám egy dologra századok óta büszke lehet Nagyenyed: a Bethlen Gábor által alapított kollégium kiállta az idők megpróbáltatásait, és nemzetünk legkiválóbb személyiségeit tudta útra bocsátani közel 400 éven át. 1622-ben, a Kolozsvárra összehívott országgyűlésen Bethlen Gábor fejedelem elfogadtatta az akadémia alapítási tervét,hogy csökkentse azt a lemaradást, amely Nyugat-Európával szemben mutatkozott. A főiskolát a fejedelmi székhelyen, Gyulafehérváron építették fel, ahol már az év végén beindult a tanítás, neves külföldi vendégtanárok közreműködésével. Itt volt diák, később tanár Apáczai Csere János, aki gyakran felemlegette „Bethlenes” éveit. 1662 októberében Bethlen János kancellár javaslatára II. Apafi Mihály erdélyi fejedelem rendeletet adott ki, amelynek értelmében a gyulafehérvári bethleni akadémiát Nagyenyedre helyezték át. 1712-ben a fejedelmi tanács megszűntével a kollégium vezetését és irányítását a Református Egyházi Főtanács, Supremum Consistorium vette át. 1948-ban kormányhatározat alapján a kollégium ingó- és ingatlan vagyonát államosították, egyházi, református jellegét megszüntették. A múlt század nyolcvanas éveiben itt is bevezették a román tannyelvű oktatást, a cél természetesen az volt, hogy idővel a magyar diákokat és tanárokat kiszorítsák a kollégium falai közül. 1990-ben a kollégium újból magyar tannyelvű intézetté vált, beindult a tanító- és óvónőképző, és így elérkezünk lassan a mába… Akaratunkon kívül rosszkor érkeztünk a nagyenyedi kollégiumba, pontosan a próbavizsgák kellős közepébe toppantunk. Az iskola vezetőségének irodáiban Turzai Melánia igazgató-helyettes fogad, néhány szót váltunk, majd siet is az ügyeket intézni. Szőcs Ildikó igazgató is megérkezik, vele beszélgetünk a Bethlen jelenéről, a hatalmas munkát igénylő tatarozásról, ami már nagyon ráfért az intézmény épületeire. Az iskolának – tudjuk meg az igazgatótól – az önkormányzat a fenntartója, és egyházi tulajdonban lévő épületben működik. Érdekes státusa van, hiszen állami intézmény, de felekezeti jellege is van. „Annak idején, a visszaszolgáltatás kapcsán a tantestület, a diákok és a szülők nagy része is kijelentette, hogy felekezeti oktatási hálózat részeként, a valamikori református kollégium utódaként óhajt működni” – mondja Szőcs Ildikó. Érdekes helyzet ez: egyházi tulajdonban lévő épületben működik egy állami iskola, ami gyakorlatilag része a felekezeti oktatási hálózatnak. A visszaszolgáltatást követően a tanügyminisztérium szerette volna megvásárolni az épületet, hogy ne kelljen bért fizetnie az egyházkerületnek. Természetesen a kollégium nem volt eladó, de szerencsés és okos megoldás született: 2007-ben sikerült olyan egyezséget kötni az egyházkerület és az önkormányzat között, aminek értelmében átadták az épületet használatra az önkormányzatnak, úgy, hogy a mindenkori Bethlen Gábor Kollégium működjék benne. A bérleti szerződés 25 évre szól, ennek értelmében az önkormányzatnak kötelessége, hogy a bérleti díjnak megfelelő összeget az intézmény fenntartására, az épület rendbe tételére használja fel. Szőcs Ildikó szerint példaértékű az együttműködés az egyházkerület és az önkormányzat között, a jelenleg zajló felújítási munkálatokra is sikerült elnyerni egy hatmillió eurós uniós pályázatot, és ha minden jól megy, 2014-re be is fejeződik a tatarozás. A tornacsarnok 1896-ban épült, ottjártunkkor ismét régi fényében pompázott. Új épület létesült a régi, omladozó konyha helyébe, az étkezdét pedig magyar állami segítséggel sikerült felújítani. Ami a kollégiumi életet illeti, az igazgatónő hangsúlyozza: a gyerekeket a mindenkori keresztyén erkölcsi normák szellemében nevelik, és ehhez nyújt segítséget az egyházkerület. Ők alkalmazták az iskolalelkészt, aki a fogadóórákon, a különböző iskolai tevékenységeken foglalkozik a gyerekek lelki nevelésével. Napi áhítat, cserkészmozgalom, különböző önképző körök – mindez hozzátartozik a Bethlen kollégium mindennapi életéhez. Választékban nincs hiány A nagyenyedi kollégium bentlakásában 120 diák lakik, a környékbeli magyar iskolák megszűntével egyre többen választják a Bethlen Gábort. „Az iskolának hagyománya, hogy sok helyről érkeznek diákok. Fehér megyén kívül Maros, Kolozs, Hargita, de még Bákó megyéből is vannak tanítványaink” – mondja az igazgató. Akik messziről jönnek, általában a középfokú tanító-és óvóképzést választják, de vannak matematika-fizika, természettudományi osztályok is. A harmadik oktatási forma a Bethlenben a technikai oktatás, itt turisztika-közélelmezés szakirányon folyik a tanítás. Szakmunkásképző is van az iskolában, pincéreket oktatnak a szakma titkaira. Meggyőződhettünk tehát: sokféle lehetőséget kínál a nagyenyedi kollégium, hogy a gyerekek ne kényszerüljenek román iskolákba. Akollégiumban hétszáz diák tanul, az idén három osztály végez saját anyanyelvén. Másrészt az is igaz – teszi hozzá Szőcs Ildikó –, hogy a pedagógiai szakok ázsióját sikerült úgy lerombolni Romániában, hogy a fiatalok tömegesen már nem jelentkeznek a tanító- és óvóképző középiskolába. Ennek ellenére a gyereklétszám stabil, sőt, ebben az iskolai évben némileg nőtt is. A tanárok többsége enyedi, vagy az iskola véndiákja, ebből is látszik az erős kötődés a Bethlen iránt. Egyébként az iskola által minden évben megrendezett Bethlen-bál a város kiemelkedő társasági eseménye, amelyen alkalomadtán több mint félezer ember vesz részt. A kollégiumban a nagyszerű múlt nyomai lépten-nyomon felbukkannak: a folyosókon, az épületek falain, az udvaron, a dokumentációs tárban, vagy a természetrajzi múzeum termeiben. Itt koptatta a padokat, vagy tanított mások mellett Barabás Miklós, Bod Péter, Áprily Lajos, Sütő András, Jékely Zoltán, Pápai Páriz Ferenc, Köteles Sámuel, és innen indult felkutatni a magyarok őshazáját Körösi Csoma Sándor. A múzeum Fenichel Sámuel Afrika-kutató nevét őrzi, aki értékes néprajzi, rovar- és lepkegyűjteményének egy részét az enyedi kollégiumba juttatta el. A múzeumban – melyet diákok, tanárok és civilek egyaránt látogathatnak –, az elefántagyarak, a kitömött állatok, és érdekesnél érdekesebb kiállítási anyagok társaságában egy emberi csontváz is látható. A legenda úgy tartja, ő volt egykor a múzeum őre. Végrendeletben kérte, hogy csontvázát helyezzék el kedvenc termében. Hogy örökkön-örökké őrizze az évszádok óta tudományt fakasztó iskola mindenkori javait, diákjait, tanárait. Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2013. április 5.Nacionalizmus és manipuláció: a Der Spiegel a hajpántügyrőlA nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette a kovásznai iskoláslány, Sabina Elena által március 15-én viselt román nemzeti színű hajpánt körül kirobbant botrány. A német Der Spiegel online kiadása egy terjedelmes cikkben számol be az ügyről „A román trikolor körüli konfliktus: Elena hajpántja” címmel. Egy nemzeti színű hajpánt nemzeti hőst kreált: egy 15 éves román lány magyar iskolatársai ellen tiltakozott és ezzel hazafiassági mozgalmat indított el. Hogy a kormány a vitatott reformját véghezvihesse, előnyt próbál kovácsolni az ügyből – írja a cikk bevezetőjében Keno Verseck. Honnan indult és hová érkezett A német újságíró szerint az egész ügy abból indult ki, hogy a kislány „vissza akart vágni kollégáinak”. „Csupán egy visszavágásról lett volna szó, a fiatalok közötti megszokott magatartásról, akik még nem tanultak meg higgadt döntéseket hozni. Egy vidéki iskolában történt banális vita egész Romániát a feje tetejére állította. Sabina Elena a Kőrösi Csoma Sándor iskola 9. osztályos tanulója március 15-én egy román nemzeti színű szalaggal a fején jelent meg a többségében magyarok által lakott térség területén lévő kovásznai iskolában”. Arról, hogy ezt mi váltotta ki, a diáklány így nyilatkozott: „A tavaly, a december elsejei nemzeti ünnepünkön a magyar diákok obszcén jeleket mutattak felénk és kifütyültek minket. Ezt nem akartam válasz nélkül hagyni” – magyarázta Sabina. Ami ezután következett, teljesen meglepte a Der Spiegel neves újságíróját. „Néhány nappal ezután a 15 éves lány Románia nemzeti hősnője lett. A román sajtó soviniszta és harsány stílusban számolt be a bátor lányról, aki visszavágott a magyar kisebbségnek. A szolidaritás jeleként Románia nagyobb városaiban több ezer ember vonult az utcákra. Elena és édesanyja a televíziós műsorok különkiadásaiban szerepeltek, a szolidaritást kifejező Facebook oldalt pedig több mint 50 ezren likeolták.” Ceausescu politikájának következményei Azért, hogy jobban megértsük az etnikai környezetet, amelyben ez az ellentét kipattant, Verseck emlékeztet arra, hogy „Kovászna városa Erdély dél-keleti részén található, 10.000 lakosának mintegy kétharmada magyar. A Kőrösi Csoma Sándor líceumban magyar és román diákok is tanulnak, az iskolában kétnyelvű oktatás folyik. De ez egy ingatag állapot. Ez nemcsak az említett iskolára, vagy Kovászna városára igaz, hanem az egész régióra is, amelyet Székelyföldnek neveznek, és ahol évszázadok óta egy tömbben, többségben élnek a magyarok. Ceausescu a nacionalista asszimilációs politikájával már megpróbálta megbontani a térség etnikai összetételét. Ez hosszútávon megrontotta a románok és a magyarok közötti kapcsolatot. Nagyon sok katolikus székely bizalmatlan a románokkal szemben, miközben sok román úgy érzi, hogy ők a nemzet fellegvára egy az ellenség által illegálisan elfoglalt területen” – jegyzi meg a szerző. Beteljesületlen ígéretek A kislány tettéről Verseck ironikusan jegyzi meg, hogy „nem éppen egy értelmes” cselekedetről van szó. „A konfliktus gyökerei a régmúltban keresendők. Március 15-én, a Magyar Szabadság napján a magyarok az 1848-as forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek, amikor fellázadtak a Habsburg hatalom ellen. Ezen a napon sokan piros-fehér-zöld kokárdát viselnek, akárcsak a Körösi Csoma Sándor iskola magyar diákjai is. Nem egy értelmes ötlet ezen a napon román nemzeti szalaggal jelenni meg az iskolában. Már csak azért sem, mert a románok 1848-ban a magyarokkal szemben harcoltak. Ez jelentette Erdélyben a magyar dominancia végének a kezdetét. 1920-ban a Trianoni döntés értelmében Magyarország elveszítette területének kétharmadát, a szomszédos országok javára, ekkor csatolták Erdélyt Romániához. A Trianoni diktátum megkötésekor a románok autonómiát ígértek az erdélyi magyar és szász kisebbségnek, azonban ezt az ígéretüket sosem tartották be” – emeli ki a Der Spiegel. A tét Verseck világossá teszi a konfliktus valódi tétjét: „Székelyföld autonómiája, avagy a terület közigazgatási szétszakítása. Ez az igazi tétje a jelenlegi konfliktusnak. A Victor Ponta által vezetett nacionalista szövetség egy területi újraosztási reformot szeretne véghezvinni, amely által a Székelyföldet alkotó három megyét más-más közigazgatási régióba sorolná be. A magyar kisebbség politikai képviselői vehemensen ellenzik ezt a terület-újraszervezést és Székelyföld autonómiáját kérik. A hajpántügy körüli nacionalista hangulatkeltésnek nemcsak az a szerepe, hogy szentesítse a vitatott területi reformot, hanem az is, hogy elterelje a figyelmet egyéb ellentmondásos intézkedésekről. Ezáltal próbálja a Ponta-kormány megállítani a korrupció elleni harcot és ellenőrzése alá vonni az igazságszolgáltatást” – véli Verseck. A gyűlölet generációja A Der Spiegel következtetésként kiemeli, hogy az utóbbi napok légköre Romániában az 1990 márciusi hangulatra emlékeztetnek. „Az utóbbi napok történései Keresztély Irma Kovászna megyei tanfelügyelőt is a 23 évvel ezelőtti állapotokra emlékeztették. A magyarok és a románok közötti véres összecsapások 1990 márciusában, amelyeket a volt szekuritáté emberei provokáltak ki, majdnem polgárháborút robbantottak ki Erdélyben.” „Precedens nélküli, hogy egy ilyen banális iskolai hajpánt-történetet ilyen mértékig felfújtak” – mondta Keersztély Irma. Még George Tabalai is – aki Sabina jogi képviselője – meglepődött a botrány intenzitásán. „A kovásznai és más településeken élő magyar és román diákoknak több közös foglalkozáson kellene részt venniük, hogy jobban megismerjék egymást. Ellenkező esetben tíz év múlva egy másik gyűlölet-generációval találjuk szemben magunkat.” jurnalul.ro M&L Erdély.ma. 2013. július 15.Nagy az érdeklődés a Teleki Téka irántHa kezünkbe veszünk egy turisztikai szórólapot, vagy rákattintunk valamelyik utazási iroda honlapjára, és Marosvásárhelyről tájékozódunk, igen sok érdekességgel találkozhatunk. A városban található látnivalók közé tartozik többek közt a Középkori Vár, a Kultúrpalota, a Városháza, a Vártemplom, a Toldalagi-palota, a Teleki ház, a Református Kollégium a Bolyaiak szobrával, a hajdani Királyi Tábla stb. A Marosvásárhelyre látogatók nagy része ezeket mind meg is tekinti. Mai lapszámunkban a Teleki Tékába kalauzoljuk el olvasóinkat. Teleki Sámuel korának egyik legképzettebb bibliofilje A Teleki Téka alapítója, gróf széki Teleki Sámuel (1739–1822) korának egyik legképzettebb bibliofilje volt. Gyűjteményét kezdettől fogva közkönyvtárnak szánta, és egész életében dolgozott a bibliotéka gyarapításán – olvashatjuk a Téka honlapján. Az épület – ahol a könyvtár ma is működik – a XVII-XVIII. században épült barokk stílusban. A Wesselényi családtól örökölt házhoz Teleki Sámuel 1799-1802 között emeltette azt a szárnyat, ahol gyűjtött könyvei most is az eredeti elrendezésben tekinthetők meg. Itt látható a Vizsolyi Biblia egy példánya Az Állandó kiállítóterem kincseit felsorolni egy lapszám teljes terjedelme sem volna elég. Így nem is vállalkozhatunk egyébre, mint, hogy ízelítőül felsorolunk néhányat: Apáczai Csere János: Magyar Encyclopedia, Utrecht, 1653. Hipocrates: Opera, Basel, 1554. Pápai Páriz Ferenc: Pax Corporis, Kolozsvár, 1695. Körösi Csoma Sándor: Dictionary Tibetan and English, 1834. Károli, avagy Vizsolyi Biblia az első teljes magyar nyelvű Bibliafordítás, 1590. Az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatának rézmetszetes másolata, 1819. Elsősorban külföldiek látogatják a Teleki Tékát Petelei Klára könyvtárost, a Teleki Téka munkatársát arról kérdeztük, milyen az intézmény látogatottsága, és kikből állnak a nézelődők. „Nagy az érdeklődés a Teleki Téka iránt, és igen széles a látogatók skálája. Elsősorban külföldi vendégeink vannak, főleg a magyar nyelvterületekről, de voltak látogatóink Japánból, Tajvanról, Ugandából és az Amerikai Egyesült Államokból is. Az érdeklődök nagy része a Kárpát-medencéből elszármazott magyar, de másokat is vonzanak a Téka kincsei, látnivalói. A magyarországi vendégeink túlnyomó többsége a turisztikai irodák által szervezett csoportok tagjaként jön el hozzánk, a gyermekek pedig az iskolák által szervezett határon túli vidékek látogatása program keretén belül” – mondta a könyvtáros. Nagy a „hátizsákos turisták” száma A vasfüggöny lehullása után megnőtt a nyugatiak érdeklődése Európa keletibb részei iránt. Az angol, holland és általában a nyugati turisták inkább egyéni látogatók. Ezek az úgynevezett „hátizsákos turisták”, akik 2–3–4-en indulnak útnak és járják végig a kiválasztott területek látnivalóit. A marosvásárhelyi Teleki Tékában is gyakran fordulnak meg az ilyen személyek. Az Amerikai Egyesült Államokból érkező látogatók már szervezett formában érkeznek és igen felkészültek. Előre tájékozódnak, utánaolvasnak a majdani látnivalóknak, nagy részük már a Tékába lépés előtt tisztában van azzal, hogy többek közt a Függetlenségi Nyilatkozat egy rézmetszetes másolatát is látni fogja. Sok a műhelymunkára érkező egyetemi hallgató is De nem csak a külföldiek körében nagy az érdeklődés a könyvtár iránt, hanem az erdélyiek, székelyföldiek között is. Igen gyakoriak az iskolák által szervezett látogatások, de sok a műhelymunkára érkező földrajz vagy könyvtárszakos egyetemi hallgató is. Ugyanakkor az egyes szakmai konferenciákon (pl. történész), rendezvényeken, kongresszusokon (pl. orvosi) résztvevő szakemberek is szívesen iktatnak be a szabadidejükbe egy tékás látogatást. Sőt, sok esetben ez már a program része. Meg kell itt említenünk még a hivatalos látogatásokat, amelyeket más könyvtárak képviselői, vagy más országok nagykövetei tesznek a Teleki Tékába. „Kedves látvány az, amikor egy családos látogatásnak vagyunk tanúi. Amikor a helyi szülők, nagyszülők, vagy akár a dédszülők hozzák el a gyermekeiket, unokáikat vagy dédunokáikat a Teleki Tékába. Így öröklődik a Téka, a város iránti érdeklődés, szeretet egyik generációról a másikra” – mondta el lapunknak Petelei Klára könyvtáros. Nemes Gyula kozpont.ro Erdély.ma 2013. október 17.Megszületett az ítélet: diszkriminált Sabina Elena osztályfőnökeAz Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács szerdán meghozta a döntését a kézdivásárhelyi Sabina Elena diáklány ügyében, aki március 15-én egy román nemzeti színű szalaggal a fején jelent meg a Körösi Csoma Sándor középiskolában. A lány osztályfőnöke levetette vele a szalagot, és el is vette tőle. A tanács megállapította, hogy az osztályfőnök viselkedése hátrányosan megkülönböztető volt a kislányra nézve, és úgy rá, mint az iskola igazgatójára fejenként 400 lej büntetést rótt ki. A Diszkrimináció-ellenes Tanács közleménye szerint az osztályfőnök a kislányt a méltóságában sértette meg, és akadályozta abban, hogy a meggyőződésének nyilvánosságot adhasson. Az igazgatónőt annak passzivitása miatt marasztalta el. hotnews.ro Erdély.ma 2014. március 18.Interetnikai reakciókat provokálnakEgy tizenkét éves román nemzetiségű fiú tett feljelentést a sepsiszentgyörgyi rendőrségen az őt ért halálos fenyegetések okán. A március 15-ei ünnepségek alatt fényképezte le magát, háttérben az ünneplő magyarokkal. A közösségi oldalon fenyegették meg a posztolt képe miatt. A fiút egyik felnőtt rokona kísérte el – számolt be Ion Popa Kovászna megye rendőrparancsnoka. A Hargita megyei, de sepsiszentgyörgyi iskolában tanuló fiú a március 15-ei ünnepségsorozat ideje alatt a tömegtől távolabb, a Mihai Viteazul szobor közelében egy román zászlóba burkolózva fényképezkedett, háttérben az ünneplő tömeggel. A fényképet a Facebook közösségi portálon tette közzé. A közel ezer hozzászóló közül sokan agresszíven reagáltak a képre, a fiú ezért halálos fenyegetések miatt tett bejelentést a rendőrségen. A fiú adatlapján zajló interetnikai szóváltásnak még korántsem vége. Ion Popa rendőrparancsnok szerint az ilyen cselekmények törvényesen megelőzhetetlenek, mivel bárki szinte bármit kiírhat a közösségi oldalakra. A halálos fenyegetésesek esetében is csak úgy nyomozhatnak hivatalosan, ha rendőrségi feljelentés van az ügyben, amit a fiú megtett. A fiú egyébként bátorító üzenetet kapott Sabinától, a trikolór fejpántos kislánytól is. A háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálat közlése szerint az ilyen esetek nem illeszkednek a szolgálat és az általa képviselt és védett jogok és értékek körébe. Markó Attila, a szolgálat munkatársa az ügy kapcsán azt nyilatkozta, „furcsa számunkra, hogy pont március 15-én, egy évvel a hajpántos kislány után fellépett ez a fiú. Nem hagyhatjuk szó nélkül, de nem bagatellizálhatjuk a halálos fenyegetést sem. Azonban fontos kiemelni, hogy ennél sokkal súlyosabb tett a gyűlöletbeszéd, a provokáció. Nagyobb kárt okoz a provokátor, mint a reagálók. Elítélendők az ilyen típusú reakciók, de vajon véletlen-e a 14 év alatti gyerekek cselekedete, mivel ők nem vonhatóak felelőségre büntetőjogi szempontból. Országszerte incidens és provokációmenetes volt a magyarok ünneplése és feltehetően egyesek kiprovokálnak reakciókat, ilyen elszigetelt esettel” – tette hozzá Markó. Pontosan egy évvel ezelőtt Sabina, a trikolór fejpántos kislány, a kovásznai Körösi Csoma Sándor Szakközépiskola egyik diákja idézett elő országos botrányt. Ion Popa erről az ügyről nyilatkozva azt mondta, a rendőrség azonosította azt a Magyarországon élő férfit, aki őt halálosan megfenyegette, tettét be is ismerte, bűnügyi eljárás folyik ellene. A fiú ügyében elindult a nyomozás és azonosítják a fenyegetőket – mondta Popa. Szabó Enikő Székelyhon.ro, 2014. december 16.A cenzor pillantásaA cenzor – civilben a Központi Bizottság sajtóosztályának alkalmazottja – rám emelte tekintetét, majd szó nélkül felállt, és a megbízott főszerkesztő társaságában kivonult a vágóból. Az eset 1980-ban történt a TVR bukaresti magyar adásának szerkesztőségében. Pár hónapja vettek fel riporternek, s legyűrve a mostoha körülményeket – közvetlenül belépésem után a korábbi főszerkesztőnek mennie kellett, és minden támasz nélkül maradtam –, végre egy ember elé való riportot sikerült produkálnom. A kovásznai Körösi Csoma Sándor Líceumról szólt, okos diákok és három tanár szólalt meg benne, köztük Fábián Ernő és Gazda József, kisebbségi nyelvhasználati gondokat is szóvá téve. Ezt „vizionálta” P. elvtárs, s bár nekem lesújtó pillantásán kívül egyéb nem jutott, véleményéről hétfőn értesültem, mikor riportom adásba ment, de úgy megvágva, megcsonkítva, hogy ráismernem is nehéz volt, s csak azt sajnáltam, hogy a nevem alatt sugározták azt, ami csak az enyém nem volt már. Ez volt első közvetlen találkozásom a kommunizmusbeli „sajtószabadsággal”, az alkotmány szavatolta szólásszabadsággal, mindközönségesen a totalitarizmus cenzúrájával. Pár hónapon belül aztán be kellett látnom, olyan fordulat következett be az amúgy is aggasztó pártpolitikában, hogy az egy kezdő riporter kibontakozását nem teszi lehetővé, úgyhogy iparkodtam átnyergelni a nyomtatott sajtóra, s nagy szerencsémre egy másodvonalbeli, tehát kevésbé megfigyelt lapnál viszonylag jobb körülmények között kidogozhattam a magam stílusát és riporttípusát. A tévéadást rá négy évre valóban felszámolta a diktatúra, addig pedig halálra sanyargatta, s bizony már nem volt titok, hogy a kisebbségi kérdésben a kondukátor és a rendszer a totális jogfosztás és elüldözés felé vette az irányt. Mindezt annak kapcsán idéztem fel, hogy az adást pár bátor ember ’89 decemberében ismét feltámasztotta, azóta is megvan, s a minap ünnepelte fennállásának kerek évfordulóját. Léte ma sem gondoktól mentes, de mai gondjai más természetűek. Kívánjunk munkatársainak jó munkát, helyeselve ama törekvésüket, hogy a hetvenes évek legjobb tradícióit is folytatni akarják – mai helyzetünk ugyanis ezt messzemenően indokolja. B. Kovács András Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. június 27.Hogyan teljesítettek a magyar középiskolák az országos képességvizsgán?A nyolcadikosok 79,3 százaléka szerzett átmenő jegyet az országos képességvizsgán, tavaly ez az arány 70,78 százalék volt. Az eredményeket megyékre, iskolákra illetve diákokra lebontva azevaluare.edu.ro honlapon lehet böngészni. Megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar tannyelvű középiskolák és a legjobbakat mutatjuk. Az eredmények alapján a legnagyobb átlagot a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum érte el 8,77-el. Itt egyébként 30 diák vizsgázott. Összehasonlításképpen az országos legjobb a galaci Vasile Alecsandri Főgimnázium 9,62-vel. Jól teljesített a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 8,30 (38 diák) és a szintén kolozsvári a Báthory István Elméleti Líceum is 8,20 (72 diák). 8-as átlagot ért el a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium (93 diák) és majdnem beérte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium is 7,91-es átlaggal (28 tanuló). A nagyváradi Ady Endre Elméleti Lícium 53 vizsgázó diákja 7,94-es átlagot ért el, közel járt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum is 7,87-el (59 tanuló) és az aradi Csiky Gergely Főgimnázium szintén 7,87-es átlaggal (33 diák), de alig maradt le tőlük a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum 7,85-el (32 diák) és a szintén szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium 7,83 (29 diák) is. További eredmények: székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: 7,67 (57 diák), brassói Áprily Lajos Főgimnázium: 7,65 (43 diák), kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum: 7,48 (35 tanuló), kolozsvári Református Kollégium: 7,46 (15 diák), tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum: 7,43 (20 diák), székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium: 7,44 (23 diák), Szatmárnémeti Református Gimnázium: 7,43 (31). Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum 7,37 (38), sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnázium: 7,36 (89 vizsgázó), csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum: 7,28 (40), nagybányai Németh László Elméleti Líceum: 7,28 (17 tanuló), székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképző: 7,06 (20 diák), csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium: 7,04 (29), kovásznai Körösi Csoma Sándor Iskolaközpont: 7,00 (18 tanuló).(hírszerk.) Transindex.ro 2015. július 15.Ezekben a középiskolákban nem teltek be a helyekKedden tette közzé a tanügyminisztérium, melyik középiskolába jutottak be a sikeresen vizsgázó nyolcadikosok. A kilencedik osztályos helyekről számítógépes elosztással döntöttek, a végzősök a jelentkezési lapon tüntethették fel, melyik iskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat. Az elosztás a képességvizsgán elért eredmények (75 százalékban), a négy évi átlag (25 százalék) és a rendelkezésre álló helyek alapján történik. A felvételit nem kötötték minimális médiához abból a meggondolásból, hogy jelenleg Romániában tíz osztály kötelező. Eszerint azok számára is jut hely, akik nem érték el az átmenő jegyet a képességvizsgán. Itt olvashat egy elemzést arról, hogyan teljesítettek idén a képességvizsgán a nyolcadikosok. Az elosztás második szakasza július 23-án zajlik, addig jelezhetik a szülők, ha elégedetlenek a kiosztott helyekkel, vagy ha gyermekük nem jutott be a megjelölt iskolába. A harmadik újraelosztásra szeptember 3-4. között kerül sor. Még maradtak helyek A tanügyminisztérium adatai szerint Hargita megyében a következő középiskolákban nem teltek be eddig a helyek: a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola, a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola, a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola, a borszéki Zimmethausen, a gyergyóhollói, a korondi szakközépiskolák, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Szakközépiskola, a zetelaki Dr. P. Boros Fortunat Elméleti Líceum, a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum, a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceum. Kovászna megye: a kovásznai Körösi Csoma Sándor Líceum, a baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola. Maros megye: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium, a marosvásárhelyi Ion Vlasiu Szakközépiskola, a szászrégeni Lucian Blaga Szakközépiskola, a marosludasi 1-es számú szakközépiskola, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceum, a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum. maszol.ro 2017. május 12.Terhesség vagy áldott állapot?Megtartó hagyományaink Népi kultúránk erényeire hívta fel a figyelmet, illetve annak a szellemiségétől és lelkiségétől való eltávolodásunk káros következményeit tárta a hallgatóság elé Bernád Ilona szülésznő, természetgyógyász, néprajzkutató a Körösi Csoma Sándor emlékére Kovásznán évente megrendezésre kerülő tudományos értekezlet idei ülésszakán. Negyvenéves megfigyeléseire hivatkozva az előadó nemzetünk lelki és egészségügyi állapotának romlására figyelmeztetett, mely szerinte a tudat és hagyományvesztésre vezethető vissza. Ez sajnos Kárpát-medence-szerte tapasztalható, azonban az anyaországban, és azon belül is Budapesten nagyobb mértékű, mint máshol. Következtében pedig súlyos zavarok keletkeznek a női, illetve férfi szerepvállalásban, a párkapcsolatokban, és végül az életadásban. Ez viszont a születések számának csökkenéséhez, így fogyatkozásunkhoz, elöregedésünkhöz, felesleges művi beavatkozásokhoz, valamint az anyák és babák pszichés, illetve testi zavaraihoz, életerejük csökkenéséhez, betegségekhez vezet. Minél jobban eltávolodunk tehát népi kultúránktól, testünkben, lelkünkben és tudatunkban annál betegebbé válunk. Emberként és nemzetként egyaránt. Éppen ezért nincs az a politikai erő, mely ezt a negatív folyamatot megállíthatná, erre csupán mi vagyunk képesek, visszatérvén őseink kitapasztalt lelkiségéhez és szellemiségéhez. A rossz irányba megváltozott gondolkodásmódunk és érzelemvilágunk egyik megnyilvánulásaként például gyermekáldás helyett gyermekvállalást emlegetünk, és a megfogant anyát terhesnek nevezzük, állapotos, várandós, hordozós, boldog, vagy áldott állapotú helyett. Azonban nem csak ezek a negatív sugallatú kifejezések riasztják el a mai lányokat vagy asszonyokat az anyaság gondolatától, hanem a tan- és szakkönyvek, iskolai oktatás, bábaképzés is. Ezekben ugyanis a várandósság csodálatos állapotának és a szülés semmihez sem hasonlítható teremtő érzésének közlése helyett, a fájdalmak, felléphető bonyodalmak veszélyével riogatják őket. Teszik ezt annak ellenére, hogy a vajúdás és a szülés a világ legtermészetesebb dolga, mely hormonkoktéljával egy olyan emelkedett tudat- és lelkiállapotot eredményez, melyben a fájdalom nem érzékelhető. Egyik fennmaradt egyházi énekünk ezért mondja, hogy „Mária felkészüle a boldogságos szülésre.” Továbbá, az orvos által a várandósság idején túl gyakran elvégzett vizsgálatok és kétkedések, nyugtalanítások zavarják a várakozást, a természetes szülésre hangolódást, az édesanyánál és a babánál, valamint meggátolják a szülés iránti ősbizalom kialakulását. Ugyanígy a császármetszés is gátolja az összehangolódást, a bevésődést, a küzdést és az immunitás kialakulását. Hagyományunkban az áldott állapotban lévő nőknél, a róluk mindvégig gondoskodó asszonyközösségek megerősítették a szülésbe vetett hitet, eloszlatták félelmeiket, így biztosítván a sikert. És amikor eljött az idő, nem magányosan, egy kórházi ágyon hanyatt fektetve, időhöz kötötten, az olló fenyegető árnyékában kellett szüljenek, hanem a nekik legmegfelelőbb, általában függőleges testtartásban, segítőkész, türelmes, szerető és imádkozó asszonyok társaságában. Gyermekeik pedig egészséges lelkületű, utódokat vállaló, az életet folytató felnőttek lettek. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. december 4.Erdélyi magyar fiatalok kalákája a világ tetejének árnyékábanSikerült! Közös munka közös sikerélménye a Himalája vidékén Tíz évvel ezelőtt a budapesti Irimiás Balázs építészmérnök és felesége India észak-nyugati csücskében, Dzsammu és Kasmír Zanszkár tartományának Zangla nevezetű falujában turistáskodott, ahol annakidején Körösi Csoma Sándor két évig élt és dolgozott a helyi királyi palotában. Látva az épület romos állapotát, a magyar házaspár létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt, hogy általa támogatások elnyerésével lehetővé váljék az műemlékingatlan restaurálása. A munkálatok évek óta folynak, de közben a faluban felmerült, hogy iskolát kellene építeni az oktatásra használt fóliasátor helyett. Az alapítvány ezt a munkát is elvállalta, pályázatot hirdetett fiatal önkéntesek számára. A felvett magyarországi, angol és olasz jelentkezők közé három erdélyi magyar került: egy brassói, egy csíki és harmadikként egy szintén csíki születésű, de Kolozsváron élő építőmérnök, Zakariás Botond, aki élményeit most megosztja olvasóinkkal. Az indulásról A fiatal építőmérnök ritkaságszámba menő nyárvégi indiai tapasztalatait videófelvételekből összevágott másfél órás mozgóképes műsorban rögzítette. Indul a vetítés, és közben megy a kérdezősködés, meg a magyarázat. – Tudtad-e előre, hogy milyen kalandra vállalkoztál? – Csak annyit, hogy nem lesz könnyű. De tetszett a kihívás. – Hogyan lehet Indiába eljutni? – Hatvan napos turistavízumot kellett beszerezni, de az ma már interneten is megoldható, nem kell miatta Bukarestet megjárni. Kolozsvárról előbb Münchenbe kellett repülni, mert onnan van járat Delhibe. Láthatod, ez már az éjszakai Delhi Repülőtér. Onnan pedig még két órát repültem Lehbe. Az egész utazás tíz órát tartott, plusz az átszállásos várakozás. Utazás hegyen-völgyön át A képernyőn feltűnnek a régió fővárosának, Lehnek az utcái. Tengerszint felett több mint háromezer négyszáz méteren, közel az indiai–pakisztáni–kínai hármashatárhoz. A városkának huszonötezer lakosa van, és ugyanannyi külföldi turistája. Az ottaniak hatvan százaléka buddhista, húsz százaléka muszlim, és húsz százaléka hindu, de békésen megvannak egymással. Az utcán sok a járókelő és a kóbor kutya, imitt-amott szent tehenek fekszenek az emberek útjában, de a nem hinduk is gondosan kikerülik azokat. Sok az utcai kifőzde. – A lakosság szívesebben eszik ezeken a helyeken, mint otthon, mert igénytelen, és mert az élelmiszer nagyon olcsó. Látod, itt az utcán sütik a kovásztalan kenyeret, a csapatit. – Mennyit ültél Lehben? – Három napig, ennyi kellett a magassági aklimatizálódáshoz. A turisták így szokták, ha tovább akarnak kapaszkodni a Himalájában.Vendégházban laktam. Amit most látsz, az egy stupa, a buddhisták világában olyan, mint nálunk a kereszt az út mentén. Nem tipikus a színes festés. – És ez itt milyen piac? – Ez a tibeti menekültek piaca, ahol turistáknak árusítják az otthonról elhozott csecsebecséiket. Ladakh tartományt úgy is hívják, hogy kis Tibet, sokak szerint ez minden, ami a legtisztábban megmaradt Tibetből a kínai elfoglalás után. Változik a kép, buszozás következik. Irány Padum! – Úgy kell elképzelni, hogy légvonalban nincs messzebb Lehtől, mint hatvan-hetven kilométer, mégis annyi völgyön és kaptatón kell átkacskaringózni, hogy több mint négyszáz kilométer az út a háromezer kilencszáz méter magasban fekvő városkáig. Az ablakból minden irányban kopár hegyek ágaskodnak, csak a patak mentén akad kevés fű. Megtudom, hogy Kargil teljes egészében muszlim. És hogy az országút mentén igen nagy katonai támaszpontok sorakoznak, nem véletlenül. (Sokszor volt már fegyveres konfliktus a szomszédos Pakisztánnal a terület hovatartozásért – szerk. megj.). – Ott lenn a völgy alján az Indus találkozik a Zanskard folyóval, amelynek völgyében döcögtem tovább. Megérkezés Kargilba. Szokásos utcai élet. Vállvetve jobban megy a munka – Bárhova mész, a tea kötelező. Háromfélét ismernek: a sóst és a jakvajast, a maszlacsájnak nevezett fűszerest, és a sima fekete teát. Szeszesitalt azonban az egész tartományban csak a turistáknak szolgálnak fel, természetesen jó csípős áron. – Össze-vissza hány napig tartott ez a buszozásod? – Három napig, amiből egy éjszakát aludtam, egy hotelben. Itt már Padum kisvárosba zötyögök tovább, úgy rázott a busz, hogy a térdemet be kellett bugyoláljam egy pokrócba, mert mindegyre verődött bele a karosszériába. Itt csak hetente egyszer jár autóbusz, alkalmi terepjárókat csak négy-ötszörös áron lehet felfogadni. Idézet Botond akkori Facebook-bejegyzéséből: „Öt napra rá, hogy elhagytam a kolozsvári repteret, megérkeztem Padumba. Leh-ből két napot buszoztam, kerülve a turistafuvarokat, csak helyi járatokkal, hegyen-völgyön keresztül. A helyi emberek jóindulatúak, szerethetők és szutykosak. Holnap indulok a célállomásra, így valószínűleg huzamosabb ideig nem lesz internetem. Senki se aggódjon miattam. Jól vagyok. Nagyon jól.” A videofelvételen továbbra is mindenfelé kopár kősivatag terpeszkedik, a távolban már hatezres hegycsúcsok látszanak. És most egy gumidefektet kell megoldani, ami nem csoda az ilyen úttalan úton. Négyezer négyszázötven méter magasan. Padumból már a végállomás a cél: a három-négyszáz fős Zangla. Harmincöt kilométerről van szó, amihez két óra szükséges, de busz ide már nem merészkedik el, hanem a faluból reggel bejön egy személyeket fuvaroztató terepjáró, és délután visszamegy. Célbaérés, rajt a munkában A Csoma Szobája Alapítvány pályázatának kiírásáról Botond még tavasszal egy barátja révén szerzett tudomást. Négyszeres volt a túljelentkezés, ráadásul tudatosan nagyon széles szakmai változatosságra törekedett a alapítvány: az építőmérnöktől, a tanártól, az alpinistától, a pszichológustól az orvosig sokféle foglalkozás képviseltette magát, vagy egyetemisták, vagy fiatal szakemberek személyében. Egy turnusban húszan dolgozhattak, az alapítvány az ellátási költségeket állta, de a szállítást mindenki saját zsebből fizette. És amíg ment a munka, a csapat egy része a helybéliek tanításával foglalkozott. – Hol szálltatok meg? – Családoknál. És reggel három kilométert gyalogoltunk a munkahelyig, mert a szomszéd kisfalunak, Tampónak építettük a 8x8 méteres tantermű és kis előszobájú úgynevezett szolár iskolaépületet. A munkaidő 9 és 12, illetve délután 2 és 5 között volt, déli szünettel. Este pedig visszagyaloglás. – Az építkezéshez milyen eszközök álltak rendelkezésre? Volt-e építési terv, amit hatóságilag engedélyeztetni kellett? – Terv volt, de Indiában az elfogadtatással nem bajlódnak, sem a műemlékvédelemmel, az csak elméletileg létezik. – És a szerszámok? – A lehető legegyszerűbbekkel dolgoztunk. A téglát mi gyártottuk ott helyben. Agyagszerű, kalaknak nevezett talajuk van, az megformálva két-három nap alatt kiszáradt. – De itt látok fagerendákat, és az a hosszú létra is fából van. Honnan a nyersanyag? – Az biza messziről, és nagyon drágán került oda. A fa és az üveg náluk aranyat ér. Zanglában, amikor gyermek születik, fákat ültetnek egy arra kijelölt területen, hogy mire felnő, abból a faanyagból építhessen magának házat. Mert különben megfizethetetlen lenne. És itt az a királyi palota, amelyben Kőrösi Csoma Sándor lakott. A királyság az ő idejében csak erre a falura terjedt ki, és érdekes, hogy az örökös király ma is viseli ezt a címet, de főként hagyományból, „tiszteletbeliként”. Óvatosan a levegővétellel! – Érezted-e a magasság miatti oxigénhiányt? – Hogyne! Fárasztó volt a mozgás, meg kellett tanulni, hogy kerüljük a hirtelen mozdulatokat, mert akkor még nehezebben kaptál levegőt. Amikor visszajövet Kolozsváron kiszálltam a repülőből, nagyon furcsa volt, hogy minden erőlködés nélkül nyugodtan tudok lélegezni. – Ezeken a képeken azt látom, hogy egészen nyáriasan vagytok öltözve. – Igen, mert reggel volt. De utána teljesen be kell öltözni, napszemüveget viselni, és az arcot is védőkrémmel bekenni, mert olyan magasságban nagyon erős a napsugárzás. Nyáron pedig a hőingadozás: délre felmegy közel harminc fokra, éjjelre pedig tíz fok alá süllyed. Télen aztán a hó egészen elvágja a külvilágtól a falut, tartósan mínusz húsz-harminc fokot kell átélni. Akkor van náluk az iskolai nagyvakáció. – Hogyan élnek az ottani családok? Ugye, ők buddhisták? – Igen, családonként három-négy gyermekkel. Nyáron nagy a szárazság, a házban az emberek a fenti nagy szobákban laknak, de télire leköltöznek a szűk pincébe, ahol fűthetnek. Fűtésre trágyát használnak. Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-23
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
